A Dél-Alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület 2006. március 20-án kezdte meg tevékenységét Szegeden 11 alapító taggal. 2007. december 31-én már 52 fot számolt tagjai között. Az alapításkor kituzött legfontosabb célkituzésüknek megfeleloen mindhárom – régióhoz tartozó - megyében tevékenykednek, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Regionális felügyeletével megkötött megállapodás alapján. Folyamatosan bovülo jelenléttel Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán havonta ma már 450-500 fogyasztói bejelentést regisztrálnak az ügyfélszolgálati munkájukban.

A DARFE folyamatosan keresi a kapcsolatot a fogyasztók számos rétegével, havonta 2-3 alkalommal szerveznek fogyasztóvédelmi klubfoglalkozásokat ahol nem ritka a 25-30 fo jelenléte sem.

Rendszeres a megjelenése az Egyesületnek az írott és elektronikus sajtóban, a három megye napilapjai rendszeresen hírt adnak a fogyasztóvédo munkákról, a panaszokból levonható általános tapasztalatokról valamint a kezelés lehetséges formáiról.

A helyi önkormányzatokkal civil partneri kapcsolatokat, a megyei kereskedelmi és iparkamarákkal partneri és szakmai kapcsolatokat is kialakítottak, mindhárom megyébe tudtak tagokat delegálni a Békélteto Testületekbe is.

A szakmai munkájukban ismeretségük folyamatosan no, és a jelen Pályázat két konzorciumi tagja segítségével a régióban mód nyílhat újabb panaszfelvevo ill. bejelentohelyek valamint elektronikus ügykezelésre és tanácsadás kialakítására a Dél-Alföldi Teleházak Regionális Egyesületének bevonásával, valamit a SZÓ-TÉR Társadalmi Kommunikációs Egyesület televíziós musoraiban való szereplésre, ez a további társadalmi nyilvánosság megteremtését segítheti elo a régióban.

 

Honlapunk a TÁMOP 5.5.6-08/2-2008-0006 projekt keretében
az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával valósult meg
Honlapunk működtetését a Szociális és Munkaügyi Miisztérium támogatásával valósítjuk meg.